2015. augusztus 16., vasárnap

7 +1 tipp ahhoz, hogy feljebb kerülj a blogger ranglistáján

  Tapasztalatból tudom, hogy a blogger társadalom csúcsára olyan nehéz felkerülni – amennyire könnyű eltűnni benne, és kis egér módjára írogatni magadnak, hogy a barátaid elolvassák. Mindemellett azt is át tudom érezni, amikor örülsz, hogy van 30 oldalmegjelenítésed egy fejezeten – még akkor is, ha nem esik le, hogy annak a számnak a nagy részét a te újratöltögetéseid teszik ki. Ám a legszánalmasabb, amikor már a kétségbeesettségednek te magad sem vagy ura. Ilyenkor következik be, hogy megnyomod azt az átkozott „feliratkozás” gombot, és ezzel elkezded magadat olvasni. Ez kb. olyan, mintha valaki saját magát nyalná ki.
 Egyszóval kétségtelen, hogy a lelkes –ám piszkosul kezdő bloggerek a szó legszorosabb értelmében a béka segge alól indulnak. Na de mi van, ha ott is maradnak? Az az 5-6 rész olyan gyorsan megsokszorozódhat 20-30-á, de sehol egy visszajelzés, egy gratuláció a chat-ben, vagy mondjuk egy újabb feliratkozó.
 Most mondhatnátok, hogy „Persze-persze, Dorothy… sajnos nem látod, hogy a legtöbb ilyen blog írójába általában annyi tehetség szorult, mint Szűcs Vanda lábkörmébe.”, és ennek részben igazat is adok. Valóban vannak ismeretlen blogok, amiket okkal nem ismernek, de az ő esetüket én le is zárnám annyival, hogy így jártak. Nem fogok az oltárnál imádkozni olyan bloggerekért, akik még ha vért izzadnak, se képesek minősíthető munkát kiadni a kezükből. Mindemellett nem is idegesítem magamat miattuk. Egyszer úgyis csak rájönnek, hogy az élet az írási késséget a szomszédos gólyának a csemetéjéhez dobta, és valószínűleg könnyedén találnak majd maguknak valami mást, amihez tényleg van érzékük. Ha pedig nem, akkor legalább lesz mit szidnunk Moly.hu-n, nem igaz? :D
 Lényeg a lényeg, a tehetségtelenektől most kivételesen tekintsünk el, és koncentráljunk azokra, akikben van egy kis talentum.
 Úgy érzed, hogy az írásaid igényesek, még sincsenek olvasóid? Kezd eleged lenni abból, hogy egy történetet 40 feliratkozó alatt vigyél végig? Irigységgel tölt el, mikor látod, nálad sokkal tehetségtelenebb bloggereknek 100+ feliratkozójuk van? Nem jártál még a Marson, és ezért nem tudsz töltött káposztát enni? Nos, ha magadra ismertél, akkor bizony neked el kéne pár tanács, szóval lássunk 7 +1 tanácsot, ahhoz, hogy előre kerülj a blogger képzeletbeli ranglétráján.



1. Jó alapstory

 Szerintem ez magától értetődő. Akár ff-et írsz, akár nem, jó alapstory nélkül bukta. Nem kell, hogy Tolkien legyél, és kitalálj egy teljesen szürreális világot, amilyenre eddig még nem volt példa. Egyszerűen csak ne arról szóljon a történeted, hogy a stréber, magának való lány beleszeret az osztály legmenőbb fiújába. Vagy esetleg arról, hogy a főhősnő az egyik One Direction koncerten nagyon megtetszik az egyik előadónak – és gondolom, ezek után már kb. mindenki tudja, hogy mi következik.
 Egyszóval fő az egyediség. És ez azzal is jár, hogy nem koppintod le valakinek a könyvét/blogját. Egyszer Miranda barátnőm, aki mellesleg a másik történetem bétája is, talált egy blogot, amiben az egyik fejezetét a szó legszorosabb értelmében kimásolták. Mondanom sem kell, mennyire felháborodott a dolgon. Jön egy idegen, és csak úgy random ctrl + c-zik egyet, majd letudja az aznapi részt ennyivel. Amellett, hogy szerzői jogokat sértett még le is alázta magát a blogger világban, így most a legtöbben, akik hallottak az esetről, a csajt egy patkánnyal azonosítják. És megérdemli. 
 Persze mondhatnék az utóbbinál kevésbé elfajultabb eseteket is. Például Szűcs Vanda – Egy ikerpár titkos naplója. Emlékszetek még az SzJG időszakra? Amikor az egész osztály azt a könyvet olvasta? Rémlik mik voltak a fejezetek végén? Azok a cuki kis napkiértékelések, amikor a főhősnő kiragadott pár fontosabb tényezőket a napjából, és egy számskálán értékelte. Na, igen, ha valami, akkor az tényleg eredeti volt abban a könyvben.

Na és akkor hasonlítsuk össze a két könyvnek a napkiértékelését. Először kezdjük a vénebbel (azaz azzal, amelyik előbb jelent meg), Leiner Laura – Szent Johanna Gimi.
„Hóesés: 5/3 – eleinte poén volt, de most már elállhatna.
Szánkózás: 5/1 – sajna nem tudtam elmenni, mert aput vártam webkamerán, na meg Cortez dogáját írtam.
Apu: 5/5 – webkameráztunk, azért most már hiányzik
Közösségi portál: 5/4 – egy ideje nem voltam, ma megnéztem, negyvenkét bejelölésem volt […]”

Tehát akkor ez volt az SzJG. De akkor most térjünk is át az ifjabbik naplóregényre, az Egy ikerpár titkos naplójára, melyet Szűcs Vanda tollából olvashatunk:
„A Titkos Fa: 3/3 - szuperül lehet rajta beszélgetni.
Tiffany és Marcell: 3/1 - örülök, hogy szerelmesek, de csalódás fogj érni :/”

 Na, igen, ezt nevezik simlis kopinak. Az ötöt felváltotta a három, de úgy összességében semmi sem változott. Igaz, hogy Vanda előbb kezdte el írni a könyvét, mint Laura, és csupán később publikált, na de nekem senki se mondja, hogy ez csak egy furcsa véletlen.
 Szóval tanulság: ha nem akartok úgy járni, mint Vanda, akit gyakorlatilag szétoltanak Moly.hu-n, akkor tessék törekedni az egyediségre!


2. Szép fogalmazás

 Senki sem kéri tőletek, hogy váljatok Stephen Kingé, vagy Rowlingá, egyszerűen csak mikor a történetedbe belekezdek, ne arra kelljen gondolnom, hogy „Pfúú… mikor lesz már vége ennek a szenvedésnek?”, hanem arra, hogy: „Ez az! Végre új fejezet.”
 De mivel is ronthatod el a dolgot? Mitől lesz egy fogalmazás a szó legszorosabb értelmében kaki? Nos lássuk:
  • ·         Érthetetlen a történet. Képtelen vagy úgy közölni a gondolataidat, hogy azt el is lehessen rendesen képzelni. Zavaros az egész.
  • ·         Nem térsz ki a karaktereid érzelmére
  • ·         Csupa tájleírás – vagy semmi tájleírás
  • ·         Csupa párbeszéd – vagy semmi párbeszéd
  • ·         Csupa leírás – semmi leírás

 Nem ígérem azt, hogyha kiküszöbölöd ezeket a problémákat, akkor lesz az írásod, de abban biztosíthatlak, hogy sokkal kellemesebb lesz olvasni.
 Persze attól még, hogy bemagolod ezt a pár pontot, nem fog történni semmi. Én mindössze összeírtam a leggyakoribb hibákat, viszont ezek megoldása már egy egészen másfajta művelet.

Új alcímünk: Mit tegyél azért, hogy javuljon a fogalmazásod?
  • ·         Írj annyit, amennyit csak tudsz. Novellákat, regényeket, akár részleteket.
  • ·         Olvass minél többet
  • ·         Olvass olyan könyveket, amik az írásról szólnak, például Stephen King – Az írásról c. művét tudom ajánlani
  • ·         Fogadj fel bétát! – facebook csoportokban gyerekjáték bétát találni. Bár a fogalmazásodon nem fognak javítani, de a helyesírási hibákat kiküszöbölhetik.

 Ha van tehetséged, türelmed, és kitartásod, és ezzel együtt sokat gyakorolsz és olvasol, még az is előfordulhat, hogy pár év múlva már a saját könyvedet látod viszont a könyvesbolt polcairól. Na persze mint mondtam, ehhez tehetség – és kitartás kell, vagy csak vastag pénztárca.
 Egyelőre szerintem maradjunk a blogoknál. Ha megfogadod ezeket a tanácsokat, akkor rövidke gyakorlás után egy, már élvezhetőbb történetet fogsz a nagyközönség elé tárni – tehetség ide, vagy oda.



3. Cselekmények

 Ha már a történet részleteinél tartunk, muszáj megemlítenem a cselekményeket. Bármilyen hihetetlen is, az, hogy jól fogalmazol, még nem jelenti azt, hogy jó blogger vagy – apropó, ez az írókra is vonatkozik ám!

 Hiába vannak ékesebbnél ékesebb mondataid, ha a storyn az ember bealszik, akkor már vesztettél. Az idő partjain c. könyv, melyet Ruth Ozeki írt, egy rendkívül különös és érdekes témával foglalkozik – már ha van türelmed megvárni, míg lassan – de tényleg lassan, elkezdi beleásni magát a dologba. Amint kivettem a könyvtárból ezt a könyvet, egyből vittem is volna vissza. Egyáltalán nem cselekmény dús egy story, és erre még rá tesz egy lapáttal a számomra elég idegesítő fogalmazás, és a három soros mondatok. Ezzel együtt nem mondanám rossz könyvnek. Csak tényleg eléggé vontatott – és írtó lassan indul be.
 Szóval, akár tetszik, akár nem, a blogodnak kell, hogy legyen cselekménye. És ezzel fordulatokat is tartalmaznia kell, máskülönben a történet vége senkit nem fog érdekelni.



4. Karakterek

 Miért fontosak a karakterek? Mert belőlük áll a könyv. A karakterek tettei meghatározzák a cselekményt, a cselekmény pedig – mint ahogy azt az előbb leírtam – láncolja majd az olvasót a blodhoz. Szóval, aki azt állítja, hogy a karakterek nem fontosak, az inkább szépen menjen fel a padlásra, keresse meg a kis sátorkáját, és húzzon el bulizni a Szigetre, mert akkor ez a terep bizony nem neki való.

De mitől lehetnek jók a karakterek? Na nem, nem csak a kidolgozottságtól. Akár hiszitek, akár nem, egy rosszul kitalált karakter – lehet bármilyen kidolgozott – könnyedén elüldözheti az olvasókat.

 Lássunk erre egy jó példát: Tegyük fel, hogy George R. R. Martin Joffreyt teszi főszereplőnek a könyvében, mégpedig úgy, hogy a kiskölök az egész trilógiát túléli – és persze eközben hű a maga idegőrlő karakteréhez.
 Ugye milyen szörnyű lenne? Nos, ha ez megtörténne, váltig állítom, hogy a Trónok harca nem lenne bestseller, mert bármilyen jó is maga a könyv, nem sokan bírnák végigolvasni a történetet anélkül, hogy szét ne bokszolnák legalább hétszer a könyvet.
 Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy az antihősök rosszak. Egyáltalán nem, ami engem illet, én imádom őket. Viszont fontos, hogy egy antihősben is legyen valami szerethető.

 Újabb példát hozok fel: Loki. Ki ne ismerné a jó öreg Lokit a Thorból? Aki látta a Bosszúállókat, az tudja, hogy a fickó elvileg egy elmebeteg, aki egyben hidegvérű gyilkos, ennek ellenére a lelkes rajongók mégis követeltek a Marveltől egy filmet, amiben ő van a főszerepben – és a Marvel bele is ment, mert kétségtelenül nagyon jól jövedelmezne a project.

 Szóval, akármilyen hibbant, aranyos, őrült vagy netán hősies lesz a főszereplőd, fontos, hogy legyen benne valami szerethető. Nem kell túlzásba vinni, sőt, még agyonhalmozni se kell mindenféle „minden embert megmentek” komplexussal, elég egy/pár darab jó tulajdonság, vagy mondjuk szomorú múlt. Ha egy veleéig romlott karaktert visztek bele, mint mondjuk Joffrey, és mellette nincs is más szerethető karakter, akkor a siker már nem is olyan biztos.
 Persze ezzel együtt a mellékszereplőkre is illik gondolni. Személyes véleményem szerint a legszórakoztatóbb mellékszereplők akkor keletkeznek, ha van valami idióta hóbortjuk. Például: amikor találkozik valakivel, mindig beletúr az illető hajába köszönésképpen.
 Egy ilyen karakter tökéletesen elég a történetbe. Ha több van, az könnyen idegesítővé válhat, szóval ne nagyon vigyétek túlzásba. 



5. Design - fejléc

 Hanyagoljuk pár perce az álszenteskedést, és ha másnak nem, hát magunknak valljuk be: sokkal szívesebben olvasunk egy olyan blogot, ami szép, mintsem egy olyat, ami csúnyácska.
 Na, de, hogy hogy lehet szép a blogunk, abba csak később mennék bele, most maradjunk csupán azoknál az eseteknél, amik már kritikán aluliak, avagy mit cseszhetsz el a leginkább egy blog designjában?
  • ·         Virító szöveg, netán fekete alapon színes – vagy fehér betű.

§  Én tökéletesen megértem, hogy a blogod depis/emo, vagy ki tudja mi, de ezt hidd el, sem én, sem az olvasók nem fogják tolerálni, amikor a rikító betűket olvassák, és közben bejelentkeznek a szemészethez. Ha mindenképp sötét, darkos blogot szeretnél, akkor próbálj összeállítani egy olyan színvilágot, ami nem teszi tönkre a retinát.
  • ·         Olyan betűtípus, amit lehetetlen elolvasni.

§   Nem tagadom, szépek az ún. „handwrite” betűtípusok, amik úgy néznek ki, mintha csak kézzel írták volna. Na de nem a bejegyzésed szövegénél! Blogcímnek, bejegyzés címnek, vagy modulcímnek tökéletesek, de ne várd el, hogy lesz olyan ember, aki megpróbálja kibogarászni, hogy mit akartál közölni az olvasóval, mikor az egész bejegyzésed szövegét átállítottad egy ilyen betűtípusra.
§   És ha már itt tartunk, megjegyezném, hogy az is eléggé rontja az összképet, ha a betűtípusod pár ékezetes betűt nem tud megjeleníteni, vagy esetleg kiadja Arial formában. Ez nem olyan súlyos hiba, de engem zavarni szokott. Google Fonts-nál csomó olyan gyönyörű font van, ami ki tudják írni, hogy „árvíztűrő tükörfúrógép”.
  • ·         Olyan kép effect, amitől hátraesel a széken

§  Van pár kép effect, amik olyan már-már komikusak, hogy az nekem fáj. Köztük például az, amire ráviszed az egeret, és a négyzet alakú képedből kört csinál. Sőt, létezik olyan, ami még pattog is. Persze utóbbiakban az effectbe nincsen bekódolva az időtartam, így amint ráviszed az egeret, egyből átugrik abba a formába. És, ha ez még nem lenne elég, a fejléc is ugyan ezt csinálja. Gyerekek, könyörgöm, ne! Csomó kép effect van a jó ízlés határain belül is, higgyetek nekem!
  • ·         Undorító cursor-ok.

§  A cursors-4u oldalon előszeretettel nyomják a képedbe a lehető legízléstelenebb cursor-okat úgy, mintha azok lennének a legszebb kiegészítők, amiket a blogodra tehetsz. Persze, most mondhatnátok azt, hogy nekem is van… na jó, de az enyém azért nem hinném, hogy annyira szemrontó.
Ha mindenképpen cursort akarsz a blogodra, akkor lehetőleg valami ízléseset válassz, amitől nem sokszorozódik meg a bulimiások száma Magyarországon.
  • ·         A lehető legrosszabb chat ablak

§  Rendben. Mondjuk azt, hogy az előző pontokat csak azért cseszted el, mert hanyag vagy. Na de az, amikor a cbox a szó legszorosabb értelmében a képedbe tömi, hogy szabd személyre a chatedet, de te richtig fogod az egyik alap designt, és azt illeszted be a blogodba, mikor te is jól látod, hogy az nagyon nem illik oda, az már azért tényleg elég gáz.

Szóval ezek lettek volna a nagyobb problémái a dolognak.
 És most térjünk ki arra, hogy lehet szép a blogod? Nos, ez nagyon egyszerű. Ha van érzéked hozzá, akkor valószínűleg az előbb felsorolt hibákba még sohasem mentél bele, így képes vagy magadnak elkészíteni egy ízléses megjelenést. DE! Ha az utóbbi hibákból többe is belestél már, akkor azt javaslom, inkább meg se próbáld, és keress fel egy design blogot, vagy valakit, aki hajlandó neked megcsinálni.

 Azt, hogy miből áll egy szép blog, nehéz megmondani, hiszen ahány sablon, annyiféle szépség. Én úgy gondolom, hogy a visszajelzések egyértelműen elárulják – amennyiben pedig nem kapsz, facebook csoportokban érdemes kikérni mások véleményét a dologról. Mindenesetre egy szép fejléc mellett a blogod kinézete máris kellemesebb lesz.



6. Reklám – gőzerővel

 Az egyik legfontosabb lépés. Mégis hogy akarsz magadnak olvasókat, amikor senki sem tudja, hogy létezik a blogod? Először is, amit tenned kell, hogy megbizonyosodsz róla, érdekel másokat a storyd. Mindössze annyit kell tenned, hogy miután csatlakoztál pár ismertebb blogos csoporthoz, beilleszted a fülszöveget, vagy esetleg rögtönözöl egy gyors leírást. A figyelemfelkeltő képet se hagyd ki. Elég csak tumblr-ön keresned pár random fotót, ami jellemzi a történetedet, viszont azért arra figyelj, hogy ha egy no love, full hetero,  fantasy sztoriba kezdesz, akkor lehetőleg a képeden ne falja fel egymást egy meleg pár. Miután (remélhetőleg) érkezett pár visszajelzés arra, hogy olvasnák a történetedet, ne féld belinkelni a post alá. Ezzel máris lesznek olvasóid – már ha az előző 5 pontot nem szúrtad el látványosan.
 Mindezek után ne hidd, hogy végeztél. Fontos, hogy amint felteszel egy új részt, mindig oszd meg facebook-on négynél több csoportban. Tegyél ki egy rövidebb részletet a blogodból, lehetőleg ne a leggyatrább jelenetet válaszd ki, és alá illessz be egy fotomontázst, vagy mondjuk a könyvborítódat figyelemfelkeltő kép gyanánt – de, ha szép a fejléced, akkor elég csak a link, a facebook a többit pedig elintézi.
  Az sem árt, ha minden nap– vagy esetleg kétnaponta pár csoporban megosztod újra –és újra a blogodat. Ha már lesznek feliratkozóid, nem kell olyan sokszor, de egy kezdő blogra gyakori megosztások nélkül nem igazán találnak rá az olvasók.

De milyen reklámok vannak még?
 A legtöbbeknek a reklám fogalma alatt kimerül a facebook megosztás. Nos, van egy rossz hírem: a facebookra nem lehet alapozni. Bár hasznos, az tény, de ahhoz, hogy a blogod tényleg nagy hírnévnek örvendjen, kell bizony más is.
1.       Kritikák
A kritikák nem csak arra jók, hogy kikérd mások véleményét. Ha belegondoltok, egy kritikusnak értelem szerűen el kell olvasnia a blogodat ahhoz, hogy írjon kritikát. Velem már milliószor előfordult az, hogy egy vélemény kérésem során a kritika író az olvasómmá vált. Persze ne csak ezért kérjetek kritikát, hiszen a vélemény mindig fontos, különösen, ha építő.
2.       Versenyek
A versenyek is ugyan olyan jó reklámok, akárcsak a kritikák –különösen, ha megnyered ugyebár.
3.       Cserék
A cserék pont azért jöttek létre, hogy reklámozzátok egymást, és higgyétek el, hatékonyak. Ha egy olvasottabb bloggal csinálsz cserét, akkor az a sok-sok ember, aki azon az oldalon jár, akarva-akaratlanul belebotlik az oldalsávban lévő cseremodulba – ott pedig megtalálja a te történetedet.


7. Barátkozás
 A barátok nem csak a magánéletben fontosak. Az én példámból kiindulva, a közvetlen környezetemben mindössze egy ember van, aki valóban benne mozog az írás-olvasás témában. Rajta kívül viszont senki. Márpedig az embernek szükségük van barátokra ebben a közösségben. Így facebookra fel! Íme még egy ok, hogy csatlakozz pár blogos csoportba.


+1.  Írói facebook
Bármilyen hihetetlen is, a bloggerek nem csak azért csinálnak írói profilt, hogy ne ismerjék fel őket. Úgy vettem észre, hogyha írói fiókod van, az emberek sokkal jobban felfigyelnek rád, ki tudja, lehet ez a külföldi nevek varázsa.
 De azért ha írói profilt készítesz, lehetőleg ne a legsablonosabb nevek közül válassz, mint pl.: Mary Smith, Anna Taylor vagy Julia Jones. Nem kell félni az egyedibb, furcsán hangzó nevektől, illetve a magyar – és angolon kívüli nyelvektől sem. Szinte minden bloggernek angol művészneve van. Részemről én ezt már kezdem unni, tehát, csak ne félj megbirkózni akár egy orosz, japán vagy éppen szerb névvel. Például az én nevem keverék. A kis korcs… Félig angol (Dorothy) és félig francia (Chanté). Ha én megtehettem, te is megteheted nyugodtan. Elvégre senki sem fog diszkriminálni azért, mert félig spanyol – félig kínai álnevet választottál, higgy nekem!



Nos, ennyi lett volna. Remélem lesznek olyanok, akiknél ez a post komoly változásokat kezdeményez! Én bízom benne, a többi pedig már csak rajtatok múlik!


Tetszett? Iratkozz fel!
Kérsz még? Csatlakozz hozzám facebook-on!
Kérdésed van? Tedd fel ask.fm-en!

15 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon hasznos információkat gyűjtöttél itt össze, a többi kezdő bloggeres nevében is köszi érte! Durva viszont, hogy 15 évesen már ilyen írásokat hozol össze, le a kalappal érte :) Még csak most tévedtem ide, úgyhogy nem vagyok tisztában az itteni dolgokkal, de jól látom, hogy kritikákat is lehet/lehet majd tőled kérni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha... tényleg tetszik ? :D el sem hiszem, eddig nem igazán írtam ilyen cikkeket, szóval képzelheted, milyen jól esik, hogy ezt mondod.
      Egyébként a kritikák könyvkritikák lesznek, blogokat nem merek vállalni :/

      Törlés
    2. Naná! Tényleg nem írtál? Pedig egész gyakorlottnak tűntél, biztos sok felkészülés meg informálódás volt akkor mögötte :)
      Ja, értem. Ezt sajnálom :/ de meg is tudom érteni, mert sok olyan blog van, amit az ember már az első fejezet után a pokolba kíván, de kritikusként végig kell olvasnia. A könyv ilyen szempontból jobb választás, mert ha nem tetszik, csak leteszed, és kész.
      Na jó, és esetleg olyat nem vállalsz, hogy nem egy egész blogot olvasol el, hanem mondjuk csak egy novellát? :D *kiskapuk* Nem erőltetni akarom, csak ezután a cikk után érdekelne a véleményed :)

      Törlés
    3. Őszintén megmondom, az ilyesféle kritikaírástól már nagyon elment a kedvem. Régebben egy designblogon rendszeresen írtam kritikákat, és ott úgy kiéltem magamat, hogy mostmár csak a könyvekre maradt energiám. Ők nem sürgettek és nem panaszkodtak, mint pár kislány, akiknek írtam.

      Törlés
    4. Értem. Hát sajnálom, hogy elvették a kedved. Remélem majd visszatér egyszer a jövőben, és normális blogolókat is fogsz ki.

      Törlés
  2. Szia Dorothy! :)
    Köszönöm a sok jó tanácsot, teljesen igazad van! ^^
    Kíváncsi lennék a véleményedre: szerinted nekem sikerült teljesítenem az alap"követelményeket"?
    Puszi: Babu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem ismerem a blogodat, így ezt nem tudom :D De szerintem, ha megfogadod azt a pár tanácsot - vagy már eleve benned van a készség, akkor szerintem igen.

      Törlés
  3. Szia Dorothy! :)
    Köszönöm a sok jó tanácsot, teljesen igazad van! ^^
    Kíváncsi lennék a véleményedre: szerinted nekem sikerült teljesítenem az alap"követelményeket"?
    Puszi: Babu

    VálaszTörlés
  4. Szia! Esetleg arról nem szeretnél írni, hogy hogyan lehetne szebbé tenni a blogokat? Mert nekem azzal gyűlik meg a bajom, nagyon béna vagyok ezekhez. Egyébként ezek nagyon hasznos tanácsok voltak, köszönöm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, megihlettél, nem tagadom :D
      Elképzelhető, hogy a közeljövőben írok egy ilyen cikket, köszi a tanácsot!
      És nagyon boldog vagyok, hogy tetszik a cikk :)

      Törlés
  5. Szia Dorothy. Fiugyelemre mèltò a cikked ès nagyon hasznos. Nálunk van egy menüpont "ahová èrdemes benèzni" cìmmel. Meg szeretnèm kèrdezni hogy ennek a cikknek a linkjèt, igen a linket (nem másokok ki egy szòt sem😊) kitehnèm- e ebbe a menüpontba. Válaszodat köszönöm ölel Sky. http://honestopinions-oszintevelemeny.blogspot.ro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia, először is nagyon köszönöm ^^
      másodszor is, természetesen hozzájárulok, hogy kitedd :)

      Törlés
  6. Sziia , elolvastam ezt a cikket és nagyon tetszett. Mivel még én is nagyon kezdő vagyok ezért lehetne egy kérdésem ?

    VálaszTörlés

Layout by Breath